2013. szeptember 21., szombat

Szembeszél

Mondhatnám azt, a mai nap konklúziója annyi, hogy egy hatalmas idióta vagyok.
Ez volt az első gondolatom.
Majd, végigpörgetve a fejemben, magamat győzködve és értelmet keresve ezermillió tanulságot levontam.
Kiemelném a lényeget, de borzasztóan fog hangzani, közhelyesen és semmitmondóan.
Korareggel indultam, félig meddig betegen, fáradtan, biciklivel, át A Hegyen. Nagyon durva szembeszelet kaptam, szinte biztos voltam benne félútnál, hogy én bizony nem fogok megérkezni, hogy egy megfelelően üres pillanatban, teljesen erőmet vesztve kidőlök az út szélére. De valami vitt tovább, ilyenkor leszűkül a világ egy pici szeletre, amiben csak te vagy, a hegy, a szembeszél, és az ijesztően kattogó biciklid...Annyi a mindeség, hogy előre. Egyszerűsödik a dolog. Ez benne a szép. Istenemnek hálálkodtam, hogy erőt ad; hogy odaértem időben.
Aztán......................
Közbejött valami.
Erre végképp nem számítottam.

Mindenesetre Isten nem az erőt küldte, nem. Az erő a makacsságomból és a testemből fakadt. Isten a szembeszelet küldte. A szembeszél nem legyőzendő akadály, nem kihívás volt. Hanem iránymutatás. Hogy rossz fele tartok, már megint.

Ez annyira jellemző rám. Minden szembejövő akadály kihívás, az előttem álló falak szétzúzandók...Mindig küzdeni, makacsul, akár teljesen irreálisan.

De talán, a falak nem véletlen vannak ott ahol vannak. Elméletben valószínűnek tartom, hogyha létezik 'felsőbb hatalom' (ez de rossz szó, és nem is fedi amire gondolok) akkor valamilyen módon kommunikálni próbál velünk, terelget (?), talán valamilyen módon irányt mutat. Ha nehéz is megfejteni...
Bár annyira talán nem. És akkor mi van, ha nem értesz egyet az Isteneddel? Rávezet? Inkább kényszerít, hogy gondolkodj már el, láss túl a saját makacsságodon, a saját értékrendenen, önzőségeden...
Lehet, Isten nem is létezik. Ez a valószínűbb. Valamit rá kell húznunk azokra a dolgokra, amiket nem értünk, amikről fogalmunk sincs. Összesűríthetjük egy mindent magyarázó valamibe, ami hatalmasabb, nevet is adhatunk neki..Elfogadhatjuk axiómának és magyarázhatunk vele, de valójában minden magyarázat, más dolgokkal kapcsolatban is, valamilyen axiómát vesz alapul, de ezeket kérdőjelezzük csak meg nyugodtan,! és akkor jön az, hogy vagy megvilágosodunk, vagy megbolondulunk. Én évek óta járok a megbolondulás kellemes útján, jöhet a tagadás, vagy az hogy mégis elhiszed ezeket az axiómákat, Istenben is hiszel, vagy akár abban, hogy minden véletlen, akár abban, hogy mindez illúzió. Most az Isten stádiumomban járok. Ez nem jelenti, hogy biztosan és feltétlenül hiszek. Magyarázok vele. És néha érzem. Csak kérdés, a tyúk volt e előbb, vagy a tojás. Valószínüleg tiszta placebo az egész. Ami egyébként, véleményem szerint, akár a homeopátia, remek dolog. Eredményét tekintve, ami sok esetben a gyógyulás, ráadásul nem terhelted a szervezeted felesleges szerekkel...Ilyen ez, az élettel is...Eredményét tekintve, így is úgyis halál(ami vagy csak egy állomás, vagy a vége), akkor meg minek terheljük a lelkünket felesleges kételyekkel, hihetünk, teljes meggyőződéssel, élhetjük úgy az életünk, mintha lenne valami értelme, és bárcsak, bácsak ez nekem is menne. De nem. Kételkedek, és megkérdőjelezek, habár ez valójában nem visz előrébb, csak ahhoz hogy néha egészen közel kerülök az elmebajhoz, de néha igazán érzem, és tudom, összeáll az egész, egyre gyakrabban, de ez lehet, hogy csak egy végre magába szippantó illúzió, hit, ami megkérdőjelezndő- csak belefáradtam.

Elkalandoztam. Tehát a falak. És az akadályok.
Lehet, hogy fel kell hagynom az irreális küzdelmekkel. Van bennem erő, és megfelelő mennyiségű makacsság ahhoz, hogy egy részét véghez vigyem, áttörjek falakat, amiket nem kéne, és ezáltal rossz útra kerüljek. Szerencsére, valahogy végül. erőmen felül, csak visszatérítenek.
Lehet, hogyha szembejön egy fal, nem szétzúzni kell, áttörnöm, esteleg- és egyre gyakrabban- nem beletörnöm..

1 megjegyzés: