2014. június 5., csütörtök

mixture

tompa, kavargó, utólérhetetlen hangulatok fájdalmasan gyönyőrű értelmezhetetlen kavalkádja.
rájöttem hol hagytam a szívem. ott ülünk azóta is, K-val, a dombtetőn, a kereszt mellett. belátni innen az egész lakótelepet, csillagokig érünk ,nézzük a végtelent, érezzük a múltat, s tudjuk hogy vége, de az a bizonyos jövő sincs és soha nem is jön el. itt lettünk azok akik vagyunk, s sose fogok(unk) továbbmenni.
itt vagy még Te is? 
otthagytam a szívem. a kersztnél. amikor még tudtuk.
rájöttem.
és arra is, hogy sose lesz úgy, ahogy azt hiszik.
és oda tartozni sem...mint ahogy máskor se.
falszabadít és leláncol, sosem engedem a múltat, mi talán nem is volt.
befordulva az elmémébe, és kiadni valami valótlant ami értelmezhetőbb lenne. de nem.
sose ér véget. és magyarázat nem kell már. hisz nincs is.
csak elmerülni benne.
sodródni az értelmetlenség csodálatos szabadságának óceánján. végletekig feszítve az érzékelést, míg nem marad semmi az eddigi világodból, s mi eddig létezett homokvárként porlad széjjel.
várva egy pillanatra. ami sose jön el. mert most van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése