2014. június 6., péntek

Civilizált

tág pupillák vizslatják a kikövesedő hazugságok nyílegyenes útját, márkás cipők koptatják a síró macskaköveket..kérdések lennének, szívek telve, de a keresésben megfáradva...egyszerűbb végleg megbutulni...ostobán. egyszerű, generált vágyak belétek táplálva, és a kielégítésük által gazdaságunk fenntartva. boldoggá tesz titeket ez a sok tárgy? ez a sok villogás? nagy autóban, kis fasszal a dugóban anyázva.

falakra graffitiztünk régen, zölddel, szép nagy betűkkel, hogy FU*K CARS GO BIKE, mert ez nagyon megoldja ám, de tenni úgyse tudtunk semmit...rendőrök előtt osonva el, kapucnik mögé rejtőzve. rendőrök előtt, akik őriznek valamit, amiben szerintem ők se hisznek...de muszáj, kétségkívül muszáj erőszakkal fenntartani ezt a rendnek álcázott logikátlan RENDSZERT, hisz nélküle még ennél is lejjebb süllyednénk, le az emberi mivoltunk legmocskosabb bugyraiba...féken tart és korlátozNA, de valójában képtelen, talán csak az eszközök mások, bár este elmenni futni, na azt már nem lehet, a rendőr nem ment meg, a sok lelkibeteg retardálttól, akikben már átszakadt a civilizáltság egy szinte törvényszerű végső stádiumba, a gyereked se engedheted egyedül haza mert elviszi a cukrosbácsi, a biciklid is ellopják az uszoda mellől, de legalább lecsuknak ha beleszívsz egy füvescigibe, mert itt kéremszépen rend van.

szarkalábas betűk, sárguló füzetlapok érdes felülete.
szavakat formálnak emberinek tűnő szájak..
hangok hatolnak fülemig, de nem értem.
nem tudom hogy kellene, mit lehetne.
hisz szavakba önteni úgyis képtelen vagyok, hogy az a gyertya ma a szokásosnál sárgább udvart fest maga köré, mint szokott. képtelen vagyok. a harsogó ordításokat a fejemben. a kimondott szavak feleslegességét.
beszélhetnék arról hogy megölték az elektromos autót. hogy idióták vagyunk. hogy kapcsoljátok ki a tévéket. illetve hogy kezeljétek eszközként, vezetőink, eszközként a médiát, oktatásra, népnevelésre, propagáljátok az egészséget és a szeretetet. a környezetvédelmet. eszköz. némi intelligenciával világot válhatna, hiszen elbaszni is sikerült a segítségével.
de átlátjátok ezt ti is gondolom. mégse változik semmi.
mégis GMO van az őstermelők zöldségei közt is.
mégis
mégis
mégis
jobb ha hallgatok.
mert mindegy már.
mert annyire egyértelmű, hogy kimondani sem kellene.

valójában oly egyszerű, az érdekek is oly átláthatók mik ezt fenntartják.
de miért kértek belőle? ennyivel könnyebb így?
ez nem boldogság. bár persze ha ezt megértitek végképp nem az. eleinte. de tovább lehetne látni a mai napnál. persze ez is ki van találva, félelemben tartva a nép, hisz lesz e még holnap munkahely és ebéd a gyereknek, fűtés karácsonyra? a másik meg gondolkodhat hogy megvegye e a harmadik autót, és a tabletet a 8 éves gyerekének.

egy kupacba gyűjteném össze az összes benzinnel működő autót, az összes óriásplakátot, mikről mosolyog rád egy beteges mita, vagy egy ajánlat amit ugye nem lehet kihagyni mert csak 999ft csak kár hogy közben semmi szükséged rá...és ugye az is milyen jó, hogy a fogrém 3 réteg csomagolásban van kiszerelve és hogy az elektromos hulladékot nem itt teszik le hanem a harmadik világban, és az is király, hogy doktorúr tegye csak el azt a huszast..
egy kupacba...és gyújtanám fel, hogy égjen el végleg..
miközben..a tudás, a technikai fejlettség rég megvan hozzá, hogy ne szennyezzük végtelenségig a környezetet...
állhatnánk olyan szinten hogy a pszichiátrián a bulémiás csoporntak ne párizsis szárazkenyér legyen a mindennapi menü.
sőt, az adót is be lehetne hajtani azoktól a 'szegényektől', akik papíron minimálbérből küldik ausztriába síelni a csemetéiket, és akkor talán lenne fizetésük az állami dolgozóknak, úgymit tanár, orvos könyvtáros, sőt, talán még kátyuznának is és a hármas metró se rohadna ki a tömegközlekedő nép segge alól.

kaptunk intelligenciát az útra...kétségkívül. csak kár, hogy felülírta a kapzsiság

távoli gondolatok tompa érdektelenségükkel éles késként vájnak tudatom egy olyan zugába, melynek létezéséről eddig nem volt ismeretem.
megint ég egy gyertya, ott a kisasztalon. lágy, tiszta fényét ontja ránk,de hiába hat símogatóan...szép fénye mégis égeti, bántja szemem.
süvít, süvít keresztül a szél, poros utcákon, ablaktáblákat rázva és kabátokat lobogtatva...megtísztítana..de már képtelen.
tudod milyen érzés?
mikor hulla csönd van körülötted, de az agyad mégis telve van eszeveszett visongással, mintha kalapáccsal csapkodnák koponyád, fémesen visszhangozna a világ minden betegsége egy elmodhatatlan élességű hangba zárva.
vidámság...lenne olykor. de abban a pillanatban már nem vagy jelen önmagadban, az nem létezhet,hisz a meghasonulás, a körülmények által rádaggatott fájdalomkoszorú súlya belepréselt egy szeletnyi létezésbe, ami kívül rekeszt rengeteg mindent a valóságán, illúzióként élve meg olyan pillanatokat, amik túlmutatnak a megemészhetőn.

párás ablakon átsejlő városi fények közt az egyik lámpát Te égeted, sok apró pont között jelen vagy valahol. egy hűvös kis lakásban énekled a magány imáját, és érzed, hogy te több vagy, igen te megmutattad a világnak..

nem tudok újat mondani, eröltetni felesleges lenne...
eljő majd a pillanat hogy nem elvont, megcsavart és kifacsart mondatok értelmezhetetlensége közé menekülve próbálok átadni átadhatatlant, hanem valójában változtathatok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése