2014. június 7., szombat

Emlékvár


Emlékvárat építek.
Elmosódó tintával cetlikre firkált, fiókomba rejtett levelekből, szavak tompuló visszahngjából, arcok és helyek reszkető körvönalaiból.
Törött borosübegekből és összeragasztgatott érzésekből.
Átmosott és kivesézett álmokból.
Jól meggyúrva, tömörítve, tartson elég erősen, ha valaki meghúzódna benne.

Szakad kint az eső. Elindulok hát. Fantasztikus ilyenkor a levegő. Ismerek erre minden fát, vagy helyüket, honnan természetesnek vélt cselekedetként rugdalták ki civilizált fiatalok, társadalmunk büszkeségei. 

Fények, összemosódnak a távolban, villanyoszlopok utakat festenek, s amott van Jonny, aki nem hagyott minket aludni. Miért lenne minden mosoly képmutató, minden nevetés kényszeres? Így kell legyen?
Érzések rajzolta térkép, hálózat, sok itt a szív.
Apró gesztusok és mosolyok, nem kellenek nagy szavak, ígéretek, s elvárások. Késő már.
De lehet még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése