2014. január 13., hétfő

hope

összenyomja a tüdőm. órási, súlyos sziklák a mellkasomon.
megint ittvan...nem tudom legyőzni.
nem kapok levegőt. nem tudok aludni. nem tudok semmit se tenni.

még mindig nem hiszem el, és nem tudom feldolgozni.
és ahol a gyűlölet helye lenne bennem oda mindig újra és újra reményt és szeretetet pakolok. pedig már nincs.
nem tudok koncentrálni. nem tudok lélegezni.
pedig ennél sokkal fontosabb dolgok vannak most folyamatban.

1 megjegyzés:

  1. Teljesen megértem, hogy min mész keresztül. Merthogy én is. Ugyanígy. A legrosszabb az, hogy fenntartjuk magunknak a reményt...

    niq

    VálaszTörlés