2014. július 16., szerda

idő

hát így érnek véget a dolgok...
pedig valójában dehogy.
mielőtt lemegy a nap...még utóljára belenézek a csillogó víztükör alatt rejlő végtelen kékségbe, majd cukormázba vonom mi elmúlt, aztán hagyom hogy szétfeszítsenek érzések, s kis polcra teszem, ott lesz mindig biztonságban, vagy talán majd leveri egy másik múltdarab, aminek pillanatnyilag szebbnek tűnik a cukormáza.
nem hiszem hogy megérthetném.
vagy hogy magyaráznom kellene.
és azt se hogy ezzel bármit átadnék.
de én szívesen szoktam olvasni a mások által, érzesek vezérelte, egymás után pakolt hangzatos szavak áradatát. magamra lelhetek benne és azt hihetem hogy értem. egy pici szeletét egy másik teljesen idegen lénynek, ki ezáltal már talán nem is lesz annyira idegen. legalábbis egy képzelt világban, mire mindjárt masnit is kötök.
felveszek egy sáros cipőt és elindulok az úton, mire én sose léptem, de mégis rákerültem, szeretni próbálok, pedig azthiszem nem tudok még úgy igazán, talán az ember erre nem is alkalmas. önzés.
talán létezett tisztaság. de nem látom, nem emlékszem, hiába keresem.
de azért jó. és van amikor pedig nem.
és sose érthetem. megnyugtató? nem. de megélheted ezt egész máshogy is. és akkor már talán igen.
mélyre néztem és megijedtem. másoktól, magamtól, a világtól. beledugom a fejem egy betondobozba zárt cseresznyevirág kupacba és boldog leszek, miközben belül túlfeszülök, és tudom hogy nem igaz.
nem számít. de az is lehet, hogy igen.
csak próbálj meg minél kisebb zajt csapni ahogy lépdelsz az úton. minél kevesebb ágat letörni, minél kevesebb kis hangyát eltaposni, minél kevesebb levegőt elpazarolni.

mi lesz a halál után?
megszűnünk talán. nincs ebben semmi ijesztő. miért lenne az? sokszor olyan, mintha most se lennék itt. mintha nem is léteznék.
szétfolyik a világ. de nem kell félni.

baromira ráérhetsz, hogy ilyeneken gondolkodsz, és ilyeneket írkálsz.
nem, én nem gondolkodok ilyeneken. nincs rá időm. ha lenne már rég megbolondultam volna. igazából valószinüleg már késő. de rárétegzek némi normalitást, ne aggódj. és nem hagyhatok üres perceket, bár nem is tudnék már. és nem nézhetek mélyre. nem kérdőjelezhetem meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése